Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2015

Miért lőnél vakon, sörétes puskával a sötétbe?

Több projektnél, mint amit egyáltalán meg merek számolni, dolgoztam azon, hogyan érdemes felépíteni és megalkotni a képzési programokat. Ezek a programok gyökeresen különböző képzési területeken voltak. A tapasztalatokból építkezve kifejlesztettem egy-két sarkalatos koncepciót és jellegzetes módszert, amelyek átvihetők egyik képzési területről a másik képzési területre. Miért? Hogy később sikerrel működtethető legyen a képzési program. Mindezt úgy, hogy közben a jogszabályoknak is megfeleljen, persze, mert azt sem lehet feledni. Hogy is tudnánk! Bármikor, amikor felnőttképzési engedélyről beszélünk, beszélnünk kell a célokról. A legtöbb cég, ugyanúgy, ahogy a legtöbb ember, sokszor vakon lő sörétes puskával a sötétbe. A lövészet kemény. Miért tennéd még keményebbé? Az engedélynél nem babra megy a játék, ezért már az elején nem mindegy, hogyan vágsz bele. Az engedélynél alapvető, hogy tudd, melyik területen akarsz elindulni. Mi a célod? Miért akarod az engedélyt és kiknek aka