Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2014

Itt van már!

Kép
  És itt van! Eljött! Az év legjobb része. Az év hétvégéje. Kellemes ünnepeket kívánok Neked! Pihenj, egyél, igyál és készülj, a jövő év izgalmas lesz. :-) Kellemes karácsonyt, boldog új évet kívánok Neked,  Pásztor Eszter

Hogyan kezdj bele a felnőttképzésbe?

Mi is a felnőttképzés? Amikor nem halat adsz felnőtteknek, hanem halászni tanítod meg őket. Az első felnőttképzési csoportom, amit teljesen én vittem, 20 évvel ezelőtt volt. 22 éves egyetemista voltam. Ezzel most el is árultam, mennyi vagyok most. :-) A fenekemen ott volt a tojáshéj, én meg gond nélkül besétáltam 16, többségében nálam idősebb, vagy jóval idősebb felnőttek közé. Az első pillanattól kezdve megfogtam őket. Akkor, ott, azon az első órán megszerettem a felnőttek képzését. Ez az egyik legértékesebb mód, ahogy felnőtteknek tudsz segíteni, hogy emeljék az életminőségüket. Nem halat adsz nekik, hanem halászni tanítod meg őket. Hatalmas különbség. Ha halászni tanítod meg az embereket, akkor hosszú távon mindannyiunk életminősége nő. Ahol sokat adnak a felnőttek képzésére, ahol az élethosszig tartó tanulás természetes, magától értetődő, azok pl. a Skandináv országok. Fejlettségük, és nem csak az olajvagyonban gazdag Norvégiáé, vagy a világ egyik legnagyobb fegyverexport

JÓ HÍR!

Emlékszel? Pár hete írtam, hogy ha még régi programakkreditáció, vagy programkövetelmény nélkül előminősített program alapján engedélyeztettél "B" (egyéb szakmai) és "C" (nyelvi) képzési körben, akkor december 31-ig egyeztetned kell a képzési programod egy addigra elfogadott programkövetelménnyel. JÓ HÍR! A "B" és "C" képzési körben, ha olyan programot engedélyeztettél, amit nem programkövetelményen alapszik, akkor az új határidő: 2015. 06. 30-ig van időd, hogy programkövetelménnyel egyeztesd. Szupeeeeeer! :-) Sok tanfolyamot kívánok Neked, Pásztor Eszter Programkövetelményekről és felnőttképzési engedélyről még itt: Közkívánatra! Változások az elmúlt évben És meghallgattak a nyelviskolák óhajai -- a nyelvi programkövetelményekről Mire jó a felnőttképzési engedély?

Miért fontos a "józan paraszti" a papíroknál is?

Nincsen tökéletes adminisztráció, maximum csak, ha robotok csinálják, mert mi, emberek nem vagyunk tökéletesek. A kérdés csak az, hogy a hibák halálosak, vagy piszlicsárék. :-) A nyelviskolánkban anno folyamatosan csináltam a szemeszterek végén szokásos, szemeszter végi tanfolyami papír "rovancs"ot. Az akkori ügyfélszolgálatosunk mindent összekészített és mindig büszkén mutatta, hogy Eszter, ezt teljesen rendberaktam, minden tanártól bevasaltam mindent, minden megvan. Kinyitottam egy dossziét és tuti, hogy találtam valamit, amit lehetett még pótolni. Népszerű főnök voltam. :-)  Viszont tudtam, mit érdemes nézni, mert én is csináltam a tanfolyami papírmunkát, nem a fotelből beszélek. Gyakorlatból tudom, ha túlbonyolítod, akkor egyszerre lesz szövevényes, hatékonytalan és hibákkal teli. És bizony, az ellenőrök nem túl megengedőek a hibákkal kapcsolatban. Biztosan tökéletesek és sosem hibáznak. Jó, ha tudod, hogy engedélyezett képzéseknél egy vagonnyi dokumentumot sz

Közkívánatra! Változások az elmúlt évben, 2. rész

A múlt héten a kellemes felnőttképzési változásokról írtam. Tudod, a pozitív énem és a többiek. :-) Most jön egy-kettő a nem túl kellemes változásokból.  Öveket becsatolni, indul a hullámvasút! 1. Programkövetelmények, avagy nem taníthatsz akármit és akárhogyan A programkövetelmény gyakorlatilag egy központi tematika. A programkövetelmények "B" (egyéb szakmai) és "C" (nyelvi) képzéseknél vannak. Tehát csak programkövetelmény alapján írhatsz képzési programot ezeknél a képzéseknél Ha még régi akkreditált program alapján engedélyeztettél, akkor ne feledd, 2014. december 31-ig meg kell feleltetned a programot egy azóta (vagy addigra) elfogadott programkövetelménnyel, különben törlődik az engedélyed. A programkövetelményekről többet a november 26-án, jövő szerdán megjelenő Informátorban olvashatsz.  2. Elégedettségmérő kérdőívek, avagy éljenek az életet komplikáló jogszabályok, vivááááát! :-) Az elégedettségmérők minden engedélyezett képzésre vonatkoznak

Közkívánatra! Változások az elmúlt évben, 1. rész

Lassan-lassan az év a vége felé közeledik. Jön a karácsony és a szilveszter, a pihenés időszaka. Mozgalmas egy esztendő volt, hogy finoman fogalmazzak. 2013. szeptember 1-el megkezdődött az össznépi (értsd: felnőttképzési) mulatság, fanfár, lufik és bohócok nélkül. Ügyfeleim (ahogy az egyik ügyfelem fogalmazta: "a nép") kívánsága egybecseng a saját elképzelésemmel is, hogy összefoglalom a főbb változásokat. Úgyhogy, íme! Jó "szórakozást"! Habár az már megvolt az év folyamán. Először kezdem a jó változásokkal. Az optimizmus jegyében. :-) 2013. szeptember 1-el a következő pozitív változások történtek: 1. Megszűnt a felnőttképzési nyilvántartás Ez azt jelenti, hogy ha 2013. szeptember 1-től az új felnőttképzési törvény alá nem tartozó képzéseket végzel, akkor sehová sem kell bejelentkezned. Felnőttképzési törvény, vagy más törvény alá nem tartozó, nem engedélyezett képzéseket csinálsz? Nyugodtan tarthatsz tréningeket, tanfolyamokat, képzéseket mindenféle

Mire jó a felnőttképzési engedély?

A felnőttképzési engedély olyan a felnőttképzésben, mint egy jogosítvány. Sokaknak ködös az engedély, sokan panaszkodnak, hogy az engedély által elvárt pl. adminisztratív kötelezettségek az ő rendszerükbe nem illeszthetőek. Ezt megértem, olykor nem egyszerű megérteni, mi bújik a papírhalmok mögött. Egerek. Például. :-) Ahogy a jogosítványra, az engedélyre is igaz az, hogy lehet, van ilyened, de az egyáltalán nem biztos, hogy használni is fogod. Ahogy az is igaz, hogy jogosítvány nélkül ki sem mehetsz az utakra. Azaz kimehetsz, de annak következményei lesznek előbb-utóbb. Az engedély egy "felnőttképzési jogosítvány". Teljesíted a követelményeket, utána pedig a jogosítvány birtokában tudsz eligazodni a támogatások, a felnőttképzési pályázatok, az áfa mentesség labirintusában. Az engedélyről itt olvashatsz még: 5 különbség a FAT akkreditáció és az engedély között Csak az áfa mentesség miatt felnőttképzési engedély?  Hogyan kerülheted el a büntetéseket? Sok ta

Intézkedés 0.0

Magánemberként maximálisan alkalmatlan vagyok hivatali ügyintézésre. Vagy félreértem, mit kérdeznek. Vagy azt értem félre, miért kérdezik. Vagy elveszek az űrlapokban. Vagy mást töltök ki, mint kéne. Vagy máshogy, mint kéne. Ügyintézési bénázásom már zsenge ifjúkoromban felütötte a fejét. 13 évesen, amikor a zeneiskolai zenekarral Belgiumba utaztunk, el kellett intéznem az útlevélkérelmet. Ez még az átkosban történt. Az iskolának kellett beírnia a kérelembe, hogy elengednek a hanyatló, imperialista nyugatra. Igazgatói aláírás, dátum, pecsét, rumm-bumm. Naná, hogy rosszul intéztem el. Nem a megfelelő szöveg került a megfelelő rubrikába. Azért eljutottam Belgiumba. Ahol láttam ám csudákat. Azt már nem is mondom, hogy az NSZK-NDK határon szinte darabjaira szétszedték az endéká határőrök a buszunkat. Visszafelé nem. Vajh miért? Örök rejtély marad. Vagy most is bénáztam egyet az ügyintézésnél. Kétszer mentem vissza a kormányhivatalba, mire minden vessző a helyére került. Vagy

Hogyan kerülheted el a büntetéseket?

Mit szoktak mondani az ingatlanokra és a párkapcsolatokra? Nem elég a lakást/nőt megszerezni/meghódítani, meg is kell tudni tartani! Ugyanez érvényes a felnőttképzési engedélyre A felnőttképzési engedélyt nem elég megszerezni, meg is kell tudni tartani! Ezt leírom még egyszer, annyira fontos: A felnőttképzési engedélyt nem elég megszerezni, meg is kell tudni tartani!   Hogyan tudod megtartani a felnőttképzési engedélyt? Mik a buktatók?  Ne tudd meg, hogy anno hány akkreditált intézmény járt a következőképpen. A felnőttképzési engedély ugye az intézményakkreditáció utóda. Tehát. Történt az, hogy az intézmények, cégek megszerezték az intézményakkreditációt. Megvan! Majd hátradőltek. Azt gondolták, innentől kezdve lefújhatják hajlakkal a képzések papírozását, hiszen ez így rendben van, ez így marad. Nem is tévedhettek volna nagyobbat. Mert jöttek a buktatók. Ugyanis a jogszabályok változnak. Változnak az apró részletek. Aprók, de annál szúrósabbak, ha büntetési tételké

Honnan szerzed az információkat?

Szeretsz oktatni? Szeretsz tanfolyamokat vezetni? Ha igen, és ezt szervezett formában akarod megtenni, akkor érdemes azt is tudnod, hogy milyen szabályok vonatkoznak Rád. Tanárként nem volt szükségem arra, hogy tisztában legyek pl. a felnőttképzés jogi szabályozásával. Tanárként "csak" szakmailag kellett naprakésznek maradnom. Tanárként nem volt szükségem arra, hogy friss információim legyenek arról, mik is egy képző intézmény felnőttképzési jogi kötelezettségei, ha el akarja kerülni a büntetéseket.  Tanárként, vagy éppen alvállalkozóként, ezekre az információkra egyszerűen nincs szükség. Mi a helyzet, ha Te vagy a tanfolyam szervezője, mint képző intézmény?  Olykor a legbecsületesebb képző intézmény vezetőket is bajba sodorhatja az, ha nincsenek tisztában a felnőttképzést érintő szabályokkal, mi vonatkozik rájuk és mi nem.  Képző intézményként fordul a kocka. Akkor bizony szükséged van információkra. Folyamatosan, hogy pontosan tudd, mikor mi történik.

Mikor van szükség egyáltalán a felnőttképzési engedélyre?

Scientia potentia est , azaz a tudás hatalom, by Sir Francis Bacon. A felnőttképzés új világára is érvényes Sir Francis Bacon kristálytiszta logikájú következtetése. A felnőttképzés új világában is érdemes tudnod, hogy melyek azok az esetek, amikor mindenképpen szükséged van engedélyre, és melyek azok az esetek, amikor mérlegelhetsz és dönthetsz.  Özönlenek hozzám a kérdések, köszönöm a bizalmat.  Apropó, tudod, ezen a héten kinyitottam a kapukat.  Ezen a héten nem csak az Informátor PLUSZ és VIP tagoknak válaszolok felnőttképzési (pszichológiai tanácsadásban más az illetékes) kérdésekre, hanem minden kedves olvasómnak, aki betartja ezt a 3 egyszerű lépést:  1. Személyenként 1 kérdés. 2. Max. 5 mondat.  3. Ezen a héten írd meg. Nem biztos, hogy azonnal, mert rengeteg e-mail jön, de válaszolok. :-) Szóval, hogy szavamat ne feledjem, özönlenek a kérdések és nagyon sok kérdés érinti azt a témát, hogy, és itt most egyszerűsítek: "egyáltalán kell nekem

Mit választasz?

Emlékszel Gombóc Artúrra, a rajzfilmfigurára, aki a világon mindennél jobban szerette a csokoládét? Mit is mondott, amikor megkérdezték tőle, milyen csokoládét szeret? "A kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a rövid csokoládét, a gömbölyű csokoládét, a lapos csokoládét és minden olyan csokoládét, amit csak készítenek a világon."   Ugyan én nem érek fel gombóc artúri magasságokig, azonban én is imádom a csokit. Purista vagyok, a fehércsokit nem szeretem, szerintem nem csoki, pont a lényeg, a kakaó hiányzik belőle. Az egyik tanácsadásra az egyik ügyfelem finomságokkal megpakolva készült fel. Nagyon jó hangulatban dolgoztunk, sok nevetéssel és a jó hangulat mellett precíz és hatékony munkával. A tanácsadáson kezdő kérdések már nem merültek fel, eredményesen tudtunk előrehaladni.  A tanácsadásokon, konzultációkon nagyon felkészült ügyfelekkel találkozom, ettől függetlenül látom, hogy nagyon-nagyon sok a kérdés nagyon-nagyon sokakban. Rakatszám

5 különbség a FAT akkreditáció és a felnőttképzési engedély között

Tudod, akkreditációs eljárás már nem létezik. Tehát ne akarj új akkreditációs eljárást elindítani, mert nem tudsz, már több, mint egy éve. Ami a régi, FAT akkreditáció helyett van, azt most úgy hívjuk, hogy felnőttképzési engedély. Tá-táááám! :-) A régi FAT akkreditáció és az új felnőttképzési engedély mögött gyakorlatilag ugyanaz a logika van, de vannak közöttük különbségek. Nem árt, ha ezeket a különbségeket akkor is elolvasod, ha akkreditációd nincs/nem volt most viszont akarsz felnőttképzési engedélyt. Ha pedig volt/van érvényes intézményakkreditációd és most gondolkodsz az engedélyben, akkor pláne fontos, hogy tisztában légy azzal, mi vár rád. 5 alapvető különbség a FAT akkreditáció és a felnőttképzési engedély között:  1. a képzési program változtathatósága az engedélynél 2. a FAT akkreditációval ellentétben az engedélynél a programon keresztül engedélyeztetsz, a programot tolod be, mint valami "trójai falovat" 3. "A" (OKJ-s képzések),

Mi kerüljön bele a felnőttképzési szerződésbe?

A felnőttképzési szerződést, a kötelező pontokkal, tudod, minden résztvevővel kötnöd kell engedélyezett képzéseknél. Yeeeeahhh! Lábjegyzet már az első bekezdésnél: ezt a posztot akkor is elolvasnám a helyedben, ha nem engedélyezett felnőttképzést csinálsz. "Sima" képzésnél is kötnék szerződést az ügyféllel, ez így tiszta. A mostani posztban taglalt dolgokat is beleraknám. Akkor is, ha nem engedélyezett a képzés. Csak szólok. :-) Vissza az engedélyezett képzésekre. Akkor is, ha nem a résztvevő fizeti a révészt, kell vele kötnöd felnőttképzési szerződést. Igen, értem én, ez egy furcsa szabályozás. A felnőttképzési szerződés kötelező pontjait most nem akarom részletezni, megtalálod őket a (FIGYELEM!!! Uncsi jogszabályveszély) 2013. évi LXXVII. felnőttképzési törvényben, a 13. §-ban. Szóval, a felnőttképzési szerződésnél a pontok kötelezőek, attól eltérni nem lehet. Amit most boncolgatni szeretnék az az, hogy józan parasztival is érdemes elgondolkodni a felnőttké

És meghallgattattak a nyelviskolák óhajai!

Hosszan várakoztunk, tűkön ültünk. A nagy nyári dzsungel esőzésben már-már pókháló szőtte be lelkesedésünket. És akkor megtörtént! Megérkezett! Nagybetűvel: MEGÉRKEZETT! A késői nyári mélabúba belehasított a hír: megjelentek az első nyelvi programkövetelmények. Mielőtt zavart tekintettel méregetnéd a képernyőt és virtuális tollat ragadva elárasztanál e-mailekkel, várj egy picit.  Felmerül benned a kérdés: mi az a nyelvi programkövetelmény és miben érint ez Téged?  Akkor érint, ha nyelvtanfolyamokat akarsz engedélyeztetni, vagy éppen engedélyeztetés alatt vagy, vagy éppen felkészülsz az engedélyre. Mi az a nyelvi programkövetelmény?  A nyelvi programkövetelmény olyan, mint egy központi program. A programkövetelményre alapozva tudod megírni a saját képzési programodat, amit engedélyeztetni akarsz. A nyelvi program megírása után előminősíttetheted azt és utána engedélyeztetheted. Tehát a folyamat nyelvi képzés engedélyezésénél:  1. nyelvi programkövetelmény me

A képzési program és az őrületek

"Neeeee! Ezt komolyan mondod? Meg van kötve a kezem???" "Lássuk, akkor dobhatom ki azt, amit eddig csináltunk? " Felkiáltások ügyfelektől, amikor rájönnek, hogy amit leírtak a képzési programban, azt úgy is kell csinálniuk. A képzési programokkal kapcsolatban rengeteg tévhit, félremagyarázás, rossz gyakorlat van. Miért? Hát először is, lássuk csak, a programnak, ha már itt tartunk, szakmailag mindenképpen érdemes jónak lenni. DE. Tudod, mindig van egy de. Nem elég jónak lenni, annak is kell látszani. Szóval a programot olyan szempontból is érdemes megírnod, hogy azt a programot majd később használnod is kell ÉS ellenőrzéskor mindig a programot hasonlítják össze a szakértők a tanfolyami papírmunkával. A problémák a képzési programoknál nem akkor jönnek ki, amikor megírod a programot. Neeeem, kérlek, akkor szépen, csendben elbújnak. Mikor jönnek ki?  Akkor, amikor használni kezded, és/vagy ellenőrzésed lesz. Persze, engedélyezett/akkreditált (még egy ideig

Pszt, maradjon köztünk!

Most jön a felnőttképzési engedély kulcsa. Ezen áll, vagy bukik felnőttképzési engedélynél hosszú távon a sikered. Íme, a recept, tőlem, Neked: A felnőttképzési engedély megszerzése az első lépés. Utána a megtartás, fenntartás és működtetés is művészet. Készülj fel az engedélyre úgy és olyan képzést és folyamatokat engedélyeztess, amelyeket hosszú távon is működtetni tudsz. És akkor a céged fényre derül. :-) Sok tanfolyamot kívánok Neked, Pásztor Eszter Független Felnőttképzési Szakértő

A felnőttképzés és a lehetőségek

A felnőttképzés a 21. század egyik iparága. A Vízöntő korában élünk. A Vízöntő kor a gondolatokról, az információról, a változásról szól. Nem a nagy épületekről, nem a vasakról, nem a tégláról, nem a termelésről, nem az iparról, nem a nyersanyagról, nem a tömegtermelésről, nem a gyárakról. Nem a matériáról. Ezek az elmúlt korszak főszereplői. Megvolt a szerepük, meg is van még most is a szerepük, azonban lassan leléptetik őket a trónról. Szereplők lehetnek, de nem főszereplők. Az új korszak főszereplői a gondolatok, az információ, az oktatás, a tudás. A megfoghatatlan, láthatatlan, de mindenhol jelen lévő mentális energia. Az Internetnél vízöntőbb dolgot például el sem lehet képzelni. Egy ilyen korban a képzés, az oktatás az információátadás és információáramlás egyik eszköze. Ezért a 21. század egyik üzlete a felnőttképzés, ami emberek életét képes jobbá tenni.  Hogy Magyarországon ez fog-e történni, az Tőled is függ. Mindnyájunktól. Mit jelent ez Neked?  A jó hír, hogy

A felnőttképzési törvény 2 utat ad

A felnőttképzésben két út áll előtted. A 2013. évi LXXVII. felnőttképzési törvény alapján. Jól fontold meg, melyik utat választod, akár van már akkreditált intézményed, akár nincs. Apropó, akkreditált intézmények, ha az előző rendszerben, 2013 előtt akkreditált intézményed van, akkor 2014. augusztus 31-ig érvényes az akkreditációd. Ha 2013-ban szerezted az intézményakkreditációt, akkor még van időd, 2015. március 31-ig. Az új felnőttképzési rendszerben tehát két út áll előtted, ha felnőttképzéssel szeretnél foglalkozni. Ha nem, akkor irány a lángossütés, most úgyis szezonja van. :-) Szóval két út. Teljesen különböznek. Lássuk! Az első út: a felnőttképzési engedély világa. Ha úgy gondolod, hogy az államilag támogatott képzések világa felé veszed az irányt, és szeretnéd a tanfolyamok áfamentességét, akkor tudd, hogy az állam feltételeket szab Neked. Most a felnőttképzési engedélyre gondoltam. Ha a felnőttképzési engedély felé veszed az irányt, nem biztos, hogy azt fogsz tudni

Csak az áfa-mentesség miatt felnőttképzési engedély?

Számolj, számolj, mindig számolj!  Dan Ariely, a viselkedési közgazdaságtan (behavioral economics) professzor atyjától hangzott el az egyik előadásán: a problémák akkor kezdődnek, amikor az emberek keverik az üzleti (business) viselkedést a társasági (social) viselkedéssel. Mindkettőnek kárára válik. A garázs-irodánkban, a vállalkozásunk elején hallottam egy éles elméjű meglátást. Csillogó szemmel vágtunk bele a vállalkozásba. És rögtön az elején egy tapasztalt üzletember feltette nekem a milliós kérdést: "Eszter, kft-t, vagy kkt-t üzemeltetsz? Ezt döntsd el." Ennek az eldöntése több milliómba és rengeteg időmbe került. Lassan, azonban kitörölhetetlenül megtanultam a leckét. Egy gazdasági társaság éltető ereje az egészséges pénzügyek.  Csak az afamentesség miatt szeretnél engedélyt? Ennek a döntésednek racionális, üzleti döntésnek kell lennie.  Persze, ha sejk/szponzor/házastárs/nagybácsi/lottónyeremény pénzét tolod be számolatlanul a cégbe, akkor tudok Ne

5 bevált recept felnőttképzési szerződéshez

Mi az a része az ellenőrzéseknek és helyszíni szemléknek, ahol rengetegen "elvéreznek"? Nagyobb összegbe mernék fogadni, hogy a felnőttképzési szerződés. És egy ilyen hiba ellenőrzésnél akár a minimálbér többszörösébe fájhat.  Sok felnőttképzési szerződést láttam már. Rengeteg hibát is bennük. A saját ügyfeleimnél van 5 pont, amit mindig betartok a felnőttképzési szerződéseknél. Az egyik helyszíni szemlén egy nagyon kedves szakértő kiemelten meg is dícsérte a felnőttképzési szerződést, a jegyzőkönyvbe is bekerült, hogy a felnőttképzési szerződés példaértékű. Összegyűjtöttem Neked ezt az 5 pontot, amit mindig szem előtt tartok a felnőttképzési szerződésnél.  5 recept felnőttképzési szerződéshez : 1. Mindenkivel köss felnőttképzési szerződést! Főleg tréning cégeknél szokott az előfordulni, hogy szegénykéim abban a hiszemben vannak, hogy kötnek egy szerződést a megrendelővel és akkor utána a tréning résztvevőivel már nem is kell. Gondolják ők. Nem is

Tanárok noszogatása és a pénzügyek

Felnőttképzési időszámításunk előtt, amikor a felnőttképzési törvény talán még gondolati síkon sem fogant meg, és az üveghegyen is túl, persze. Szóval valamikor az őskőkorszakban, a sok adminisztrációs kötelezettség előtt, egy naaaaagy budapesti nyelviskola vezetőtanáraként dolgoztam. Az iskola már akkor is vezetett jelenléti ívet. Naná, több száz tanfolyam volt, több ezer résztvevővel. A jelenléti íveken a résztvevők, akiket akkor még -- óóó, szent naivitás, boldog tudatlanság -- nem képzésben résztvevőknek, hanem, minő óborzalom és szentségtörés, hallgatóknak neveztünk, szóval fent nevezett egyedek minden alkalommal kézjegyükkel látták el a jelenléti ívet. Volt olyan hallgatóm is, aki kis virágokat, mosolygó napocskát, vagy szívecskét rajzolt a rubrikákba. Az ügyvezetőnk szerintem titokban jót mulatott. Bátran elárulhatom: én voltam a napocskák és szivecskék felbujtója. Voltak olyan tanárok, akik úgy, mint a közoktatásban, maguk ikszelték, vagy pipálták a jelenlévő

Mit ne csinálj, ha jót akarsz magadnak?

Ma Dr. Ludmilla Kropotkin-os vagyok. Dr. Kropotkin a KGB szadista vallatótisztje a Bill Murray féle "The Man Who Knew Too Little" c. filmből. Szénné röhögtem magam a filmen, ha van érkezésed, nézd meg. Arról szól, hogy az idő nagy részében feltételezésekből indulunk ki és nem tényekből.  Kapcsolom Dr. Kropotkinos énemet. Vedd komolyan az öreglányt, ő a filmben sem viccel:  "Maga azt hiszi, hogy bármit beleírhat a felnőttképzési szerződésbe? Azt hiszi, hogy csak úgy, kihagyhat belőle pontokat? És azt hiszi, hogy ellenőrzéseknél ezt csak úgy, megúszhatja? Ekkora ostobaságot. Jegyezze meg egy életre, hogy amit a felnőttképzési törvény előír, azt MIND bele kell írnia a felnőttképzési szerződésbe. MIND! Ha ezt megjegyzi, akkor talán eltekintek komolyabb büntetőeszközök használatától." Hallottad? Cselekedj belátásod szerint. Most menj és nézd meg a filmet! :-)  Sok tanfolyamot kívánok Neked, Pásztor Eszter Független Felnőttképzési Szakértő

Mi egy felnőttképzési tanácsadó feladata?

Felkészülsz az engedélyre. Ami egy jogi, egészen pontosan, közigazgatási hatósági eljárás. Nem vizsga, nem nyelvvizsga, nem szakmai vizsga, hanem egy jogszabályokon nyugvó eljárás. A jogszabályokat emberek fogalmazzák meg, emberek döntenek róla. Őfelségem, I-ső Fülig Jimmy, Rejtő figura szerint: "bepikkelyezik a törvényt". És utána emberek gyakorolják és alkalmazzák a "bepikkelyezett" szabályokat. Az emberek nem robotok. Az emberek szubjektív lények. A felnőttképzési engedély megszerzése bizonyos tekintetben kicsit egy perre hasonlít. Olyan szempontból hasonlít rá, többek között, hogy egy pernél sem kötelező ügyvéddel képviseltetned magad. Képviselheted Te is saját magad, ha tisztában vagy a jogszabályokkal.  Vagy felkérhetsz erre egy szakembert, hogy képviseljen Téged. Ahogy a NAV (leánykori nevén: APEH) előtt a könyvelőd, adótanácsadód, jogászod, a bíróságon az ügyvéded képvisel, a felnőttképzési engedélynél a felnőttképzési tanácsadód. Aki kicsit ol

5 recept a gazdagsághoz, felnőttképzési engedély nélkül

Gazdag akarsz lenni? Azt szeretnéd, hogy a pénz többé ne legyen probléma? Ne is menj tovább! Íme! A receptek, amelyek egy csapásra gazdaggá tesznek: 1.Van egy csodálatos ötleted. Ez valóban fantasztikus. Jelzem, az a csodálatos cucc, amit kitaláltál, a koktélkeverő sisak, amelynél egy csövön keresztül folyik a szádba a lé, nos, ez a találmány már le van védve. 2. Gazdag családba születsz. Hoppá, erről lekéstél. Végül is, megkeresheted a Brunei szultánt, hogy legyen a tiszteletbeli apád. Sosem lehet tudni, miből lesz a cserebogár. 3. Gazdagon házasodsz. Nők százezreinek lehet példaképe Vajna Timi, de lássuk be, Andy Vajnából nem szaladgál sok. Az urakat sem feledem: Kósa Erikából sem. 4. Nyersz a lottón. Kb. annyi esélyed van erre, mint arra, hogy Oscar díjat nyersz és az afterparty-n Brad Pitt és Angelina Jolie sírva könyörögnek Nálad a receptért.   5. Über-gigantikusat kaszálsz a tőzsdén és ott helyben becsilliárdosodsz. Lásd négyes pont indokolása.  Ha felnőttképz

OKJ az új rendszerben

"Intézményünk 2013-ban szerzett intézményakkreditációt. Mint akkreditált képző intézmény, milyen módon indíthatunk OKJ-s képzéseket 2015. március 31-ig?" Kérdezte tőlem az egyik olvasóm. A lényeg OKJ-val kapcsolatban, zanzásítva, amit a jogszabályok alapján szűrtem le: akár akkreditált intézmény vagy, akár nem, 2013. 09. 01-től már csak az új OKJ alapján indíthatsz képzést. És persze engedélyezett képzésnek kell lennie, ugye az új felnőttképzési törvény, a 2013. évi LXXVII. alapján.  A 2013. 08. 31-én, vagy előtte indult OKJ-s képzéseket nyugodtan befejezheted a régi szabályok mentén, az új felnőttképzési törvény átmeneti rendelkezései alapján. Újonnan induló OKJ-s tanfolyamot az új OKJ alapján és engedélyezett képzésként indíthatsz. Akár van érvényes intézményakkreditációd, akár nincs.  Uff. :-) Ha még több információt szeretnél, hogy el tudd dönteni, kell-e Neked az engedély és ha igen, mire készülj fel, klikk ide.     Sok tanfolyamot kívánok Ne

VÉGE a "nyugdíjas" állásoknak!

Te mikor költöttél utoljára, saját pénzedből a saját képzésedre? Új műkörmösöm van. Megkérdezte tőlem: "Szereted a munkádat?" Mire én, hosszú hatásszünet után: ingyé' nem csinálnám, azért is hívják munkának, de vannak benne részek, amiket már egészen megkedveltem. Jót nevetett és azt mondta, legalább őszinte vagyok.  Ez a harmadik karrierem. Vízöntőként a változások előfutára vagyok. Akkor is, ha ezért komplett idiótának néznek. Sőt, sokszor pont ezért. A vízöntő hatalom jegy. Nincs annál nagyobb hatalom, mint vizet vinni oda, ahol addig nem volt. És mi most a Vízöntő kor hajnalán vagyunk. Képzőként Te vizet vihetsz oda, ahol addig nem volt, a Vízöntő korban. Felkészültél erre? Tudsz élni ezzel a lehetőséggel? Az úgynevezett "nyugdíjas" állásoknak befellegzett. Annak a világnak vége, hogy emberek huszon x évesen megszereztek egy papírt, hívjad mondjuk diplomának. Utána elhelyezkedtek valahol és ugyanarról a helyről mentek nyugdíjba 60 évesen.

Versace és a minőségbiztosítási rendszer

Kép
Macerás vagyok?  Lehet. A Versace darabjaimra is vigyázok, saját minőségbiztosítási rendszerem van rá. Ha fontos Neked valami és/vagy szereted, akkor rendben tartod. Vigyázol rá. Saját rendszereket alakítasz ki, hogy megőrizd és rendben tartsd. Hogy a befektetésed megtérüljön és fialjon. Neked mi az, ami a szíved csücske és rendben tartod? Szenvedélyesen imádom a színeket, a ruhákat, a cipőket. És mi köze van Versace-nak a minőségbiztosításhoz és a felnőttképzéshez?  Amit szeretsz, azt véded. Ami fontos Neked, arra rendszereid vannak, azt nem hagyod a véletlenre. A fotókon a ruhás gardróbom egy részét látod. Bizony, van erre is minőségbiztosítási rendszerem. Az alsó részen vannak azok a ruhák, amelyeket az adott szezonban használok, a kényesebbek itt is ruhavédőben. Szintén az alsó rész jobboldali részén azok a ruhák vannak, amelyek az előző szezonból mosásra, tisztításra várnak és arra, hogy utána felkerüljenek a felső, várakozó szintre. Mert a felső szinten,

Miben különbözik az akkreditációtól a felnőttképzési engedély?

Kicsi a világ. A hétvégén családi összejövetelen voltam. Az egyik unokatesóm kisfiának volt az első áldozása. Ősi protestáns famíliából származom anyai nagyanyám révén. Nagyapámnál van egy hívő katolikus ág. Néha ugratja egymást a két oldal. :-) Szóval, a családi összeröffön jókat dumcsiztunk. Kiderült, hogy jogászként az unokatesóm szövegezte a 393/2013. (XI.12.) Korm. rendelet (az engedélyt és az ellenőrzéseket szabályozó rendelet) bizonyos részeit. Érdekeset beszélgettünk. A puncstorta finom volt. Egyre többen gondolkodtok felnőttképzési engedélyben. Szoktam mondani ügyfeleimnek, annyi e-mailt kapok, hogy ki sem kell tennem a lábam a lakásból ahhoz, hogy tudjam, mi történik a felnőttképzésben. Kezd felébredni Csipkerózsika álmából a piac. Miben más az engedély, mint az akkreditáció? Ahogy írtam a múlt héten, a felnőttképzési akkreditáció már nincs. Elmúlt. Ha van ilyened, amíg a felnőttképzési törvény szerint érvényes, használd ki az előnyeit. A felnőttképzési

Közérdekű közlemény!

FIGYELEM, FIGYELEM! A felnőttképzési akkreditációs eljárás megszűnt. Búcsút intett a rajongóknak és belelovagolt tavaly az őszi ködbe. Ne keresd. Nincs programakkreditációs eljárás. Nincs intézményakkreditációs eljárás. 2013. 09. 01-től ilyen eljárásokat nem lehet indítani. Az akkreditált intézmények és az akkreditált programok még egy ideig kihasználhatják a régi rendszer előnyeit. De új felnőttképzési akkreditációs eljárást nem tudsz indítani. Helyette van az új lovas, a réginél kissé poroszosabb, az új akkreditáció, a felnőttképzési engedély .  Havonta még most is kapok megkereséseket, hogy segítsek felnőttképzési akkreditációban. Népes olvasótáborom meghaladja az ezret, ezért gondoltam, még egyszer leírom, felnőttképzési akkreditációt ne akarj elindítani, mert nem lehet. :-) A jó hír, hogy ha még van érvényes intézmény -és/vagy programakkreditációd, azoknak használd ki az előnyét, amíg lehet . Új felnőttképzési akkreditációt nem tudsz indítani. Helyette

Mit tanultam Nánási Páltól?

Kép
Hallottad már azt a mondást, hogy ha úgy érzed, kezdesz az igazolványképedre hasonlítani, itt az ideje a változásnak? Az év elején úgy döntöttem, hogy itt az idő megváltoztatni a honlapjaimon lévő fotókat. Az akkreditációs honlapon a fotón ugyan jól néztem ki, de az már egy több, mint 15 éves fotó. A blogon pedig egy 5 éves, telefonos fotó volt. Egyik sem az igazi. Ismered a mondást? Go big or go home. Azaz lőjj nagyra, vagy menj haza. Nem kispályáztam, mentem a legjobbhoz. Nánási Pálhoz. Becserkésztem a producerét és hosszas előkészületek után egy teljes napot rászántam a fotózásra. Maga a fotózás délután 2-től 7-ig tartott, több imidzset fotóztunk. Pali és a stábja igazi profi. Pali hihetetlenül pozitív ember. Élvezi a munkáját, ez látható volt minden percben. Öröm profikkal együtt dolgozni. Egyáltalán nem fáradtam el az öt órán át tartó pózolásban. Sőt, nagyon élveztem. Nem véletlenül hívtak az amerikaiak Energetic Eszternek. :-) Pár kép a kedvenceim közül: