Pásztor Eszter blogja a felnőttképzésről: augusztus 2013

2013. augusztus 26., hétfő

JÖN jövő héten az új akkreditáció, az engedély?



Az első, saját céges intézményakkreditációt majdnem egy évtizede csináltam. Akkor még "csak" programakkreditációs szakértő voltam. Az intézményakkreditációs szakterületet fél évre a saját cégem akkreditálása után vettem fel. 

Vajh vért izzadtam az első intézményakkerditációra való felkészüléssel? Naná. A múlt homályából is feldereng, hogy hányszor tettem fel a kérdést magamnak: miért? Valamint, hogy "itt most mit akarnak tőlem, mit írjak bele?" Mindenesetre meglett az intézményakkreditáció. :-)

A megszerzett intézményakkreditációt a négy év helyett több, mint két évig tudta a cégem használni. Miért? Mert egyszer csak a döntéshozók gondoltak egyet és egy tollvonással megszüntették a felnőttképzés lakossági adókedvezményét. Helyette a szakképzési hozzájárulásos képzéseknél kötelezővé tették az intézményakkreditációt. Mi, akik lakossági tanfolyamokkal foglalkoztunk, dobhattuk a kukába az intézményakkreditációnkat.

Azonban, ahogy a mondás is tartja, amint Isten, vagy a sors, becsuk egy ajtót, kinyit egy ablakot. 

A cégem forgalma egyik napról a másikra kb. 30 %-ot csökkent. Viszont egyre többen kerestek meg, hogy segítsek nekik az intézményakkreditáció megszerzésében, hiszen szakértő vagyok. Ezeknek a cégeknek meg nagyon kellett az intézményakkreditáció. Miért? Mert szilveszter előtt pár nappal jött ki az intézményakkreditációs kötelezettség a szakképzéses képzésekre és persze január 1-től élt. Pár nap, ennyit hagytak felkészülésre a döntéshozók. 

Így kezdtem bele a felnőttképzési tanácsadási iparágba. 

Úgy tűnik, évek telnek-múlnak, emberek jönnek-mennek, a szokások viszont, aztamindenit, jottányit sem változnak. 
Vasárnaptól, azaz szeptember 1-től él az új akkreditáció a felnőttképzésben, az engedély. Azaz elméletileg hétfőn már be kell tudni nyújtani a hatósághoz az engedélyezési kérelmet. 

Miért írom, hogy elméletileg? Eddig még nem jelentek meg a végrehajtási rendeletek, vagy ha mégis, nagyon nagy titokban. :-) Magyarul: a végrehajtási rendelet az a jogszabály, amelyben leírják, hogy mit és hogyan kell csinálnod, hová kell beadnod és mennyi az annyi stb stb stb. Ez még, fájdalom, nem jelent meg az új felnőttképzési akkreditációval, az engedéllyel kapcsolatban.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ezen a héten még nem jelenhetnek meg azok a rendeletek, hogy a felnőttképzésben az engedéllyel kapcsolatban konkrétan mi a teendő. Egy szó mint száz, elméletileg jövő héttől már nem tudsz felnőttképzési intézményakkreditációt benyújtani, hanem csak az utódját, az engedélyt. Visszafogott lélegzettel várjuk a végrehajtási rendeleteket és az új akkreditációt, az engedélyt. Amint megjelenik, részletes elemzést, felkészítést olvashatsz az Informátorban. Rendeldd meg most, hogy időben megkapd az információkat.

A felnőttképzés hatalmas változások előtt áll. Lesznek, akik elsüllyednek és lesznek, akik felemelkednek. Szerintem felnőttképzésben az akkreditáció utódja, az engedély megszerzése, vagy éppen, az engedély nem megszerzése és nyitás a piaci tanfolyamok felé ad majd Neked felemelkedési lehetőséget.  Ahogy Rhett Butler mondja Scarlett O'Hara-nak az Elfújta a szél-ben: drágám, változásoknál (ő azt hiszem, azt mondja a regényben: civilizációk lerombolásánál és felépítésénél) lehet nagy pénzt keresni. Ez most is áll, a felnőttképzésben is. Légy résen, szerezz információkat és kerülj ki győztesként a változásokból!


 Kellemes hetet kívánok Neked, 


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő

Ui: jönnek a változások és naprakész akarsz lenni, hiányoznak információk? Ha Te is szeretnél naprakészen értesülni a hírekről, rendeldd meg ma az Informátort.

2013. augusztus 22., csütörtök

Meddig kell tárolnod azt a rengeteg papírt?



"Egyszerűen annyi “papírt” felhalmoztunk már, hogy az irattár mérete nem bírja követni! Most már tényleg le kellene selejtezni amit lehet, de nem igazán vagyunk tisztában vele, hogy mit mikor szabad, lehet; és mit kell megtartani a dokumentumok közül a cég működésének végéig és még azon túl is. Te már annyi mindennel szembesültél a szemléken, jó volna tudni, hogy ilyen dolgokba nem kötnek-e bele?"
Rengeteg ilyen és ehhez hasonló kérdést kapok Informátor tagoktól. Ilyenkor mindig felsóhajtok. Kifejezetten élénk és színes a fantáziám, de a belekötések tárháza is színes és sokrétű. Nincs az a színes fantázia, amit a belekötések ne szárnyalnának túl. :-)

A mostani felnőttképzési törvény szerint a képzési dokumentációkat 5 évig kell megőrizned. Ha pályázatra ment a képzés, akkor lehet ettől eltérő, mert ott hajlamosak hosszabb időt megadni, ameddig Nálad porosodnak a papírok.

Ezzel párhuzamosan sokan kérdezitek még e-mailekben (nota bene: CSAK Informátor PLUSZ tagok és aktív tanácsadási ügyfelek kérdéseire válaszolok), hogy mit lehet elektronikusan tárolni. Fúúúúú, ha tutira akarsz menni, akkor szépen, ahogy a csillag megy az égen, irtod tovább az erdőket és tárolod papíralapon az összes információt, biztos, ami ziher.

Mit tudsz tenni? Lehet, szeptember 1-től az új engedélyeztetési rendszer megoldás lesz a problémádra, ha a piacnak képzel. Addig is, várjuk, mikor jönnek ki végre a végrehajtási rendeletek, magyarul, mikor fog kiderülni, hogy mennyi az annyi és mik lesznek az új felnőttképzési engedélyeztetési rendszer feltételei. 


Addig is kellemes nyárutót kívánok Neked, 

Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő

Ui: az Informátor tagok erről a hírről már régebben értesültek. Ha Te is szeretnél naprakészen értesülni a hírekről, várlak az Informátor tagok között.


2013. augusztus 14., szerda

Az új felnőttképzési akkreditáció, azaz az engedély, és amit most tudunk róla, 1. rész



Szokták mondani, hogy az időzítés minden.
Az új felnőttképzési törvény szerint már csak pár napig, augusztus 31-ig tudsz intézményakkreditációt kérelmezni.
Mi lesz utána? Húúúú, rengetegen kérdezitek. Szeptember 1-től elvileg él az új felnőttképzési rendszer, az új akkreditáció, az engedélyeztetés.

Rengetegen kérdeztek ezzel kapcsolatban, ezért elkezdtem összeírni egy FAQ-t, azaz a gyakran kérdezett kérdések listáját.

K: Meddig lehet akkreditációt szerezni?

V: Intézmény és program akkreditáció 2013. augusztus 31-ig adható be. Ha nincs meg még a program akkreditáció, akkor már nem tudsz intézményakkreditációt szerezni, csak engedélyért folyamodhatsz majd az új rendszerben, elvileg szeptember 1-től.

K: Meddig lesz érvényes a meglévő intézményakkreditáció?
V: Amennyiben 2013. január 1. előtt szerezted, úgy 2014. augusztus 31-ig (kivéve, ha előtte amúgy is lejár).
Amennyiben 2013-ban szerezted, úgy 2015. március 31-ig.

K: Melyek lesznek a felnőttképzési engedély megszerzésének feltételei?
V: Az új felnőttképzési törvény már megjelent júniusban, ezért már van egy kialakult képem, hogy mi is fog kelleni az új engedélyeztetési eljáráshoz. A végrehajtási rendeletre, magyarul, hogy mit is kell majd csinálni és mi lesz, még várunk.


K: Mikorra várható a végrehajtási rendelet megjelenése?
V: 2013. augusztusra ígérték, ami jó eséllyel meg is fog történni, de biztosak csak akkor lehetünk benne, amikor már megjelent. Türelem, az ugye rózsát terem. :-)

Addig is, kellemes, hosszú hétvégét kívánok Neked,


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő

2013. augusztus 9., péntek

Új és régi akkreditáció, mikor lesz rá szükséged?



Tombol az augusztus.
Perzselően kánikulai napok köszöntöttek ránk, a táj és az emberek kitikkadtak. Az ablakom alatt a kabócakórus sem nyomja az adást esténként oly lelkesen, mint pár hete.
Egyszóval, a nyááááááááár dandárja van, hőség és gyér forgalom az utakon.

Ez azonban ne altassa el felnőttképzési éberséged! :-) Készülj, néhány hét múlva robban a bomba a felnőttképzésben, jönnek a mindent elsöprő változások, jön az új akkreditáció, azaz az engedély. Szeptember 1-től az akkreditációt engedélynek fogják hívni és bizony kissé megváltoznak a játékszabályok.

Mikor is lesz feltétlenül szükséged az új akkreditációra, az engedélyre?

Nézzük meg, mit is mond erről az új felnőttképzési törvény, a 2013. évi LXXVII. (77-es), rögtön az első paragrafusban:

"a) a szakképzésről szóló törvény szerinti, állam által elismert szakképesítés (a továbbiakban: OKJ szerinti szakképesítés) megszerzésére irányuló szakmai képzés,
b) az a) pont hatálya alá nem tartozó, támogatott egyéb szakmai képzés,
c) általános nyelvi képzés és támogatott egyéb nyelvi képzés,
d) az a)–c) pont hatálya alá nem tartozó, támogatott egyéb képzés"


Zanzásítva: akkor lesz szükséged az új akkreditációra, az engedélyre, ha OKJ-s tanfolyamot, KER szintre felkészítő nyelvtanfolyamot (akár szabadpiaci, akár államilag támogatott), vagy államilag támogatott képzést szervezel.

Rengetegen írtok nekem, hogy mit tudunk az új akkreditációról, az engedélyről. Nos, egyelőre annyit, amennyi az új felnőttképzési törvényben van. Elvileg augusztusban jön(nek) ki a végreahajtási rendelet(ek), amikor ezek kijönnek, akkor elvileg többet fogunk tudni az engedélyről, minek kell megfelelni, mennyi az annyi, satöbbi, satöbbi, satöbbi. 

Addig is pihenj, élvezd a kánikulát, és készülj az új akkreditációra, az engedélyre!


Pásztor Eszter
Országos Felnőttképzési Szakértő

Ui: az Informátor tagok erről a hírről már régebben értesültek. Ha Te is szeretnél naprakészen értesülni a hírekről, várlak az Informátor tagok között.