Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április, 2016

Számolsz?

Kép
Amikor már döntöttél dolgokról és eltervezted, akkor érdemes olykor leállni és megnézni, hol tartasz. Hogy mennek a dolgok? Hol állsz? Ez az a tempó, amit elterveztél, vagy lassabbat, vagy gyorsabbat szeretnél? A legtöbben nem mérnek. Nem számolnak. Jó, tudom, ez pont tőlem, aki híres volt az iskolában arról, hogy félreszámolt matekórán, legalábbis furcsán hangzik. Igen, bevallom, feszül itt egy aprócska ellentmondás. Miért jó Neked, ha számolsz a tanfolyamaidnál? Először is, mert bizonyos számokat az engedélyezett képzéseknél kötelező mérned. Igen, tudom, ez megint olyan része a dolognak, hogy kötelező, tehát nemszeretem. Pedig. Az iskola óta, az életből megtanultam, a számok elmondják Neked a valóságot. Először is, cégről beszélünk, és egy cégnek az éltető eleme a cashflow. Egy cég azért jött létre, hogy nyereséget hozzon a tulajdonosainak. Igen, tudom, pénz-prűd világban élünk. Már-már  istenkáromlás szintű dolog pénzről és nyereségről beszélni. Közben meg mindenk

Jó vagy benne?

Kép
Ahogy a nápolyi pizzához, a jó szolgáltatásokhoz is szükséged van jól bevált receptre Mennyire vagy jó abban, amit csinálsz? Hogyan tudod előnyödre fordítani egy olyan korban, ahol nem pénzből, nem termékekből, nem szolgáltatásokból, nem információból, hanem a figyelemből van hiány?  Napokkal ezelőtt ünnepeltük a 15. évfordulónkat Zsolttal. Elkezdtük a napot egy fantasztikus reggelivel a Villa Bagatelle-ben, aztán fel a Mátyás templomba, a templomba, amit imádok.  Aztán irány Gianni étterme, a Pomo D'Oro. Az volt eddig róla a benyomásunk, hogy csak "olaszos", de nem olasz. Olyan, amit a magyarok olasznak képzelnek, de igazából nem az. Arra jutottunk, miért ne próbálnánk ki? Egyszer élünk, vágjunk bele! A séf vagy olasz, vagy olasztól tanult főzni. Vagy olasz, aki olasztól tanult főzni.  A bigoli tészta olyan volt, mintha Veneto-ban ettem volna. Az étterembeli élmény adta az ötletet Zsoltnak, hogy csinálna nápolyi pizzát. Nosza, el is kezdtem keres

Hogyan állítod össze az engedélyt, avagy vagyoni biztosíték: kinek és hogyan

Kép
Ahogy Cicero, ókori római író, politikus és filozófus mondta: "Az emlékezet minden dolog kincstára és őrzője." Ha a tanfolyamok minősítése, a felnőttképzési engedély előtt állsz, akkor érdemes emlékezned rá, hogy nyelvi képzéseknél, OKJ-s képzéseknél és szakmai képzéseknél engedélyeztetésnél és később is,  a felnőttképzési törvény előírja Neked a vagyoni biztosítékot. Amikor engedélyeztetsz, akkor 500 000 Ft a vagyoni biztosíték összege. Ezt vagy banki letét, vagy biztosítás formájában tudod megtenni. Később, amikor meglesz az engedélyed, ne feledd, hogy minden évben le kell jelentened az NSZFH-nak az előző évi felnőttképzési tevékenységből származó nettó árbevételt. Miért? Mert ennek a számnak a 2 % a vagyoni biztosíték mértéke. Azaz, 500 000 forintos letéttel 25 millió forint nettó felnőttképzési árbevételig jó vagy. Sok tanfolyamot kívánok Neked, Pásztor Eszter   Még több infó: Csodabogárság, Madonna, felnőttképzés Az engedélyezés menetének 21 pontja In

Humor az ellenőrzéseken, avagy "Hol a cukor?"

Kép
Cukorral is érdemes készülni az ellenőrzésekre... Az "ellenőrzés" szó a legrosszabbat hozza ki mindenkiből. Megértem. Mégis, felmerülhet a kérdés: van humor a felnőttképzési ellenőrzéseken? Több százat láttam és kijelenthetem, hogy kevésszer, de azért van. Ha most állsz az engedély megszerzése előtt, akkor is jó, ha tudod, hogy a felnőttképzési törvény szerint, a minősített, azaz engedélyezett tanfolyamoknál garantáltan kapsz majd ellenőrzést. Az engedély immár kicsit több, mint két éves és biza, elkezdődött az ellenőrzések korszaka. Ültem már szemléken, ellenőrzéseken az asztal mindhárom oldalán. Úgy is, mint a saját cégem képviselője, úgy is, mint a hivatal által kirendelt szakértő és vezető szakértő és úgy is, ezt a legtöbbször, mint az ügyfelem képviselője. Eddig kb. 200 szemlén, népnyelven ellenőrzésen vettem részt. A jogszabályok változnak, az ellenőrzések alapelvei, a pszichológia és az elvárások megmaradnak. Ügyfeleimnek számtalanszor írtam és besz