A képzések kiskátéja: 7 képzési stratégia, ami tényleg bevált



Tegnap olvastam egy cikkcímben, hogy a Star Wars könnyen a világ legjövedelmezőbb filmjévé válhat. Ugyan a magyar felnőttképzés éves eredményének nagysága nem biztos, hogy vetekedhet a Star Wars jogok éves bevételeivel, de azért az Ébredő Erő, az új Star Wars rész mellett, a felnőttképzés is ébredezik. Ébredezik a mesterséges kómából.

2016 izgalmas évnek ígérkezik. Éppen ezért fontos, hogy pár alapvető stratégiával tisztában legyél.
Hogyan tudsz bekapcsolódni az Ébredő Felnőttképzésbe? Milyen stratégiát válassz?

Először is, érdemes pontosan tudnod, hogy kik az ügyfeleid. És mit akarnak.
Céges megrendelők? Állami megrendelők? Magánszemélyek?

Másodszor is, ha nekik való képzéseket csinálsz, nekik való képzések engedélyeztetésére készülsz fel, máris előrébb kerülsz. Ezért is fontos tudnod, hogy mi az, ami képzéseknél eredményeket, hosszú távú tartós eredményeket tud hozni.

A kezdetek óta a felnőttképzésben dolgozom, láttam már karón varjút. Több ezer ember képzését szerveztem meg, saját magam több mint ezer felnőttet képeztem és több száz képző projektjét vittem végig.
Nem biztos, hogy az itt leírt mindegyik stratégiával egyetértesz.
De megosztom Veled, mert olykor fél mondatok tárnak fel új lehetőségeket és ki tudja, hol találod meg az új lehetőségeket.

1. Jó kapcsolat

Senki nem fog olyantól tanulni, akit nem kedvel. A hallgatód, ha kedveli a tanárt, akitől tanul, akkor fog tanulni. Akkor odarakja magát. Ha nem kedveli, akkor nem fog készülni, nem fog foglalkozni vele, nem lesz eredményes és vagy ő, vagy a megrendelő nem fog tovább képzésekre jönni Nálad.

Persze, ha kötelező neki megtanulni, akkor meg fogja, de az első adandó alkalommal elfelejti. Ugyanúgy, mint Téged. Kötelező dolgoknál is érdemes úgy tálalni a dolgokat, hogy megkedveljenek Téged és a témát is. Sosem tudhatod, hogy ki hová kerül és mire emlékszik majd abból, amit Nálad tanult.

A valódi profik az ügyfeleiket hosszú távú kapcsolatra és nem egyéjszakás kalandra választják. Válaszd ki gonddal a tanáraidat és az ügyfeleifet! Vagy ha Te vagy a tanár, válaszd ki gonddal, kit és hogyan tanítasz.

2. Információ

Amikor tanítok, oktatok, írok, tanácsot adok, sokkal több információt, plusz anyagot adok, mint ami szükséges. Tanárként, tanácsadóként, coach-ként nem tudok nem adni tudást és információt. Ebből élek, az is fontos, hogy ezt akkor teszem, amikor fizetnek érte. Ez is megérne egy külön leckét, de e lényeg, hogy amikor fizetnek érte, akkor, ha már adok, akkor adok. Sokat és hasznosat.

Oktató, képző cégként különösen fontos, hogy Téged lássanak az ügyfeleid az információ forrásának. Senki sem szerette az iskolában azokat a tanárokat, akik alig mondtak valamit, vagy alig mondtak többet, mint ami a könyvben van. És utána meg persze kikérdezték azt, amit nem mondtak el. Grrrrrrr. Emlékszem egy ilyen fizikatanárra, szörnyű volt. Nem is értem, ilyen embereket hogyan engedhetnek tanítani.

A bizalom fontosabb, mint az, hogy attól félsz, túl sok információt adsz ki. És azzal, hogy információt adsz, bizalmat építesz. Képzőként életbevágó.

3. A nemet mondás

Olykor nehéz nemet mondani.
Mégis, a nem-nek van az oktatásban egy különösen fontos előnye, a sok minden más előnye mellett.
Respekt. A tisztelet.
Az oktatásban különösen fontos, hogy tudj nemet mondani. Az oktatásban elsőrangú fontosságú, hogy respekted legyen. Az igen-embereknek, a bólógatójánosoknak, a mindent megoldóknak nem szokott respektje lenni.

Tudd kimondani, ha valamit nem tudsz elfogadni, nem akarsz elfogadni, nem Neked való. Igen, ez nem olyan szexi, mint mindenre azonnal rámondani az igent, azonban hosszú távon nyugalmat és békét biztosítasz ezzel magadnak. És a nyugalom és a béke plusz lehetőségeket fog elhozni.


4. Rúgd ki a csoportba nem valókat 


Na, ez nagy cucc. Ezt kevesen merik bevállalni. Akik igen, azokból lesznek a nagyok. 
Hány csoportot, tanfolyamot vertek már szét oda nem illő emberek. Hány üzlet, képzés eredményessége ment a levesbe, mert egyetlen egy olyan ember volt a tanfolyamon, akinek nem kellett volna ott lennie!

Igen, kellemetlen szitu egy fizető ügyfélnek visszaadni a pénzét. Kellemetlen egy megrendelőnek azt mondani, hogy figyu, Gipsz Jakab nem ide való, keressünk neki más csoportot, vagy szedjük ki teljesen.
De ez még mindig semmi ahhoz a kellemetlenséghez képest, amikor az a másik 10-15-20, nem tudom hány ember, nem tud tanulni. Vagy nem annyit. Vagy nem lesz olyan eredménye.
És soha többet nem jön vissza és nem Nálad költi a pénzét. Vagy a megrendelő, látván, hogy a képzés nem eredményes, soha többet nem rendel meg. Neked nem ez a célod. Neked az a célod, hogy eredményes képzésekkel a céged presztízse nőjön. És ha nő a presztízse, előbb-utóbb a bevétele is fog.

5. Mutasd meg a fejlődést

A tanároknál, különösen a konzervatív, kissé maradi oktatási módszerek kedvelőinél tipikus hiba (igen, tudom, most önellentmondásban vagyok, de nem érdekel), hogy elsősorban a hibákra koncentrálnak.

Mintha pénzt adnának azért, hogy megtalálják a lyukat is a sajtban! Nem csak tanításban, mindenhol. Na jó, én tényleg azzal keresem a pénzt, hogy megtalálom a hibákat. A múltkor egy felnőttképzési engedélyezési helyszíni szemlén ez a képességem, hogy megtaláltam a másik fél érvelésében a hibát, megmentette az egyik ügyfelemet egy felesleges plusz körtől. Olykor koncentrálnom kell, hogy a mindennapokban ne csak a hibát találjam meg és engedjek el dolgokat.

Tréfát félre, tanárként érdemes megmutatni a hallgatóknak, a résztvevőknek a fejlődést. Azt, hogy honnan hová jutottak el. Hogy mennyi mindent elértek és ez milyen jó! Nagyon fogja őket motiválni és ha motiválja, akkor eredményesek lesznek és további megrendelések is lesznek.

6. Az idő

Kedvelem azokat a tanárokat, akik betartják az óra időtartamát. Azok profik.
Ha egy óra 16:30-kor kezdődik, akkor akkor kezdjük, teljesen mindegy, hogy a 10 főből hányan vannak jelen. Majd megérkeznek. De ha két perccel később kezdünk, azzal a -- fájó módon gyakori -- felkiáltással, hogy "várjuk meg a későket!", akkor egy nagyon rossz leckét tanítunk.
Azt tanítjuk meg ezzel, hogy lehet késni. És azt, hogy nem tiszteljük azoknak az idejét, akik pontosak voltak.

Anno, a nyelvi intézetünkben mondta az egyik ügyfélszolgálatosunk, hogy utánam svájci órát lehet igazítani. Hajszálpontosan mentem be a terembe, elkezdtem az órát és amikor az óra véget ért, pontosan lehetett tudni, hány óra van.

A pontos kezdés és a pontos befejezés respektet ad a képzéseidnek. Azt mutatja, hogy kiszámítható vagy, komolyan veszed magad és a többieket. Tehát a képzésed is ilyen. Ha ilyen, akkor nem érdekli a megrendelőt, hogy a konkurencia két fillérrel olcsóbb / perc. Ha mégis, akkor jobb is, ha oda megy. Ha viszont megérti, akkor Nálad fog megrendelni, mert tudja, Te kiszámítható vagy. Az üzletben nincs fontosabb a kiszámíthatóságnál.

7.  Önképzés

Embereket képzel. Mutass példát, képezd Te is önmagad! Mutasd meg, hogy hiszel abban, amit csinálsz. A felnőttképzésben dolgozol, hiszel benne. Tehát Te is költesz a képzésedre.

És ennek van egy üzleti vonatkozása, mert akik ismernek, tudják, mindenről az jut eszembe.
Az olasz kereskedők között van egy mondás: ha nem költesz a többi, helyben lévő kereskedőnél, akkor mégis, hogyan várhatod el, hogy Nálad költsenek?
Ha Te nem költesz képzésekre, a saját továbbképzésedre, akkor mégis, hogyan várhatod el, hogy mások Nálad költsenek képzésekre?

A kezdetek óta a felnőttképzésben dolgozom. Sok mindent láttam benne.
2016 egy feltörekvő évnek néz ki, felnőttképzésileg mindenképpen. A felnőttképzés alapvetően az értékek átadásáról szól. Teremts olyan világot magad köré, hogy ebből az értékből tudjál Te is adni és Neked is jusson belőle.


Sok tanfolyamot kívánok Neked,

Pásztor Eszter



Még több a felnőttképzésről:
A gyakorlatban használt képzési programok előnyei
Az egyik tévhit a felnőttképzési engedéllyel kapcsolatban
12 egy tucat kontra specialista

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Oklevél, vagy tanúsítvány?

Ingyenes felnőttképzési szerződés minta engedélyezett képzésekhez

Mi a tanfolyamaid igazi értéke?