Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2013

JÖN jövő héten az új akkreditáció, az engedély?

Az első, saját céges intézményakkreditációt majdnem egy évtizede csináltam. Akkor még "csak" programakkreditációs szakértő voltam. Az intézményakkreditációs szakterületet fél évre a saját cégem akkreditálása után vettem fel.  Vajh vért izzadtam az első intézményakkerditációra való felkészüléssel? Naná. A múlt homályából is feldereng, hogy hányszor tettem fel a kérdést magamnak: miért? Valamint, hogy "itt most mit akarnak tőlem, mit írjak bele?" Mindenesetre meglett az intézményakkreditáció. :-) A megszerzett intézményakkreditációt a négy év helyett több, mint két évig tudta a cégem használni. Miért? Mert egyszer csak a döntéshozók gondoltak egyet és egy tollvonással megszüntették a felnőttképzés lakossági adókedvezményét. Helyette a szakképzési hozzájárulásos képzéseknél kötelezővé tették az intézményakkreditációt. Mi, akik lakossági tanfolyamokkal foglalkoztunk, dobhattuk a kukába az intézményakkreditációnkat. Azonban, ahogy a mondás is tartja, ami

Meddig kell tárolnod azt a rengeteg papírt?

"Egyszerűen annyi “papírt” felhalmoztunk már, hogy az irattár mérete nem bírja követni! Most már tényleg le kellene selejtezni amit lehet, de nem igazán vagyunk tisztában vele, hogy mit mikor szabad, lehet; és mit kell megtartani a dokumentumok közül a cég működésének végéig és még azon túl is. Te már annyi mindennel szembesültél a szemléken, jó volna tudni, hogy ilyen dolgokba nem kötnek-e bele?" Rengeteg ilyen és ehhez hasonló kérdést kapok Informátor tagoktól. Ilyenkor mindig felsóhajtok. Kifejezetten élénk és színes a fantáziám, de a belekötések tárháza is színes és sokrétű. Nincs az a színes fantázia, amit a belekötések ne szárnyalnának túl. :-) A mostani felnőttképzési törvény szerint a képzési dokumentációkat 5 évig kell megőrizned. Ha pályázatra ment a képzés, akkor lehet ettől eltérő, mert ott hajlamosak hosszabb időt megadni, ameddig Nálad porosodnak a papírok. Ezzel párhuzamosan sokan kérdezitek még e-mailekben (nota bene: CSAK Informátor PL

Az új felnőttképzési akkreditáció, azaz az engedély, és amit most tudunk róla, 1. rész

Szokták mondani, hogy az időzítés minden. Az új felnőttképzési törvény szerint már csak pár napig, augusztus 31-ig tudsz intézményakkreditációt kérelmezni. Mi lesz utána? Húúúú, rengetegen kérdezitek. Szeptember 1-től elvileg él az új felnőttképzési rendszer, az új akkreditáció, az engedélyeztetés. Rengetegen kérdeztek ezzel kapcsolatban, ezért elkezdtem összeírni egy FAQ-t, azaz a gyakran kérdezett kérdések listáját. K: Meddig lehet akkreditációt szerezni? V: Intézmény és program akkreditáció 2013. augusztus 31-ig adható be. Ha nincs meg még a program akkreditáció, akkor már nem tudsz intézményakkreditációt szerezni, csak engedélyért folyamodhatsz majd az új rendszerben, elvileg szeptember 1-től. K: Meddig lesz érvényes a meglévő intézményakkreditáció? V: Amennyiben 2013. január 1. előtt szerezted, úgy 2014. augusztus 31-ig (kivéve, ha előtte amúgy is lejár). Amennyiben 2013-ban szerezted, úgy 2015. március 31-ig. K: Melyek lesznek a felnőttképzési engedély megszerzé

Új és régi akkreditáció, mikor lesz rá szükséged?

Tombol az augusztus. Perzselően kánikulai napok köszöntöttek ránk, a táj és az emberek kitikkadtak. Az ablakom alatt a kabócakórus sem nyomja az adást esténként oly lelkesen, mint pár hete. Egyszóval, a nyááááááááár dandárja van, hőség és gyér forgalom az utakon. Ez azonban ne altassa el felnőttképzési éberséged! :-) Készülj, néhány hét múlva robban a bomba a felnőttképzésben, jönnek a mindent elsöprő változások, jön az új akkreditáció, azaz az engedély. Szeptember 1-től az akkreditációt engedélynek fogják hívni és bizony kissé megváltoznak a játékszabályok. Mikor is lesz feltétlenül szükséged az új akkreditációra, az engedélyre? Nézzük meg, mit is mond erről az új felnőttképzési törvény, a 2013. évi LXXVII. (77-es), rögtön az első paragrafusban: "a) a szakképzésről szóló törvény szerinti, állam által elismert szakképesítés (a továbbiakban: OKJ szerinti szakképesítés) megszerzésére irányuló szakmai képzés, b) az a) pont hatálya alá nem tartozó, támogatott eg